Pauszok és dossziék – értékmentés a 20. századból

Hogyan válik egy egykori állami tervezővállalat akár félévszázadnyi munkája a Lechner Tudásközpontban őrzött óriási tervgyűjtemény bárki által hozzáférhető, kereshető és kutatható részévé, hogyan kerül a helyére papírzsákok, tervtekercsek, poros mappák és dobozok tartalma egy nagyszabású feldolgozó-folyamat végén? Hegyi Csilla és Wölfl Magdolna dokumentációs koordinátorok segítségével utánajárunk, hogyan idomul a Lechner Tudásközpont tervtárának rendszeréhez egy máshonnan érkező állomány, amely olykor kamionnal érkezik, máskor csak egy személyautó csomagtartóját foglalja el.

A Lechner Tudásközpont Dokumentációs Központjának tervtára a rendszerváltás után jogutód nélkül megszűnt vagy tovább működő, de az archívumukat tovább gondozni már nem tudó építőipari tervező- és kivitelező vállalatok tervdokumentációit gyűjti. A Dokumentációs Központ feldolgozza, tárolja és szolgáltatja a 20. század második felének hazai építészeti-műszaki tervdokumentumait, a település- és területrendezési és -fejlesztési terveket, és elmondható, hogy mára szinte a teljes állomány kereshető a katalógusban. Ez az egyedülálló gyűjtemény folyamatosan gyarapszik, minden újabb tervlappal részletesebben mutatva be legújabb kori építés- és építészettörténetünket. Az archív tervállományban megtalálhatók a második világháború és a rendszerváltás közötti időszakban működő, hazánk mai arcát nagyban alakító tervezővállalatok, többek között az ÁÉTV, a KERTI, a Borsodterv, a Pécsiterv, a Hajdúterv, a KÖZÉV, a TTI, a Dunabau-43. ÁÉV, az UVATERV, az Iparterv és a Győriterv munkái. A 6000 m2-en elhelyezett 24 500 iratfolyóméternyi tervgyűjtemény nagy része archív állomány, a tervtári polcokon a tervlapok milliói között ott lapul számtalan iskola, kórház, pályaudvar, bolt, étterem, mozi, színház, művelődési ház, egyéb közintézmény és lakótelep terve, köztük a velencei ifjúsági tábor, a debreceni vasútállomás, az Erzsébet híd, a Szerencsi Csokoládégyár, a Villányi úti Szent Margit Gimnázium, a Nyugati téri aluljáró vagy a sárvári vár felújításának tervei.

Az osztályon dolgozó dokumentációs koordinátorok feladata, hogy az egyeztetések eredményeként beérkező újabb és újabb tervállományokat apróra porciózva átvizsgálják és a talált információkat egy erre a célra fejlesztett felületre rögzítve online kereshetővé és kikérhetővé tegyék, melyek ezzel a folyamattal a Tudásközpont tervtárának teljes jogú elemévé is válnak. Wölfl Magdolna, dokumentációs koordinátor a debreceni székhelyű egykori Keletterv tervállományának A4-es méretű dokumentációjával foglalkozik, kolléganője, Csizmadia Inez a szomszéd szobában dolgozza fel az ugyanehhez az állományhoz tartozó pauszokat, azaz a nagyméretű, rajzolt, szerkesztett terveket. Hegyi Csilla az egykori Kereskedelmi Tervező Iroda, azaz KERTI pauszait vizsgálja és dokumentálja, melynek A4-es dokumentációja már túl van a feldolgozáson.

– A Keletterv anyaga 2019-ben érkezett be a Lechner Tudásközpontba, viszonylag nagy állományról beszélünk, mert kamionnal érkezett – emlékszik vissza Magdi. Ezeket a nagy gyűjteményeket nem újsághirdetések alapján felhívott költöztetők pakolják fel és szállítják új helyükre, hanem kifejezetten erre a területre szakosodott cégek, akik pontosan tudják, hogyan kell be- és kirakodni egy katalogizált rendszert.

A könyvtáros végzettségű Magdi asztala mellé egy kerekeken gördülő, derékmagasságú könyvespolcon érkeznek az átvizsgálásra váró mappák. A vászonzsineggel átkötött klasszikus karton fedlapot kikötve minden lapot egyesével ellenőriz. A mappák tartalma a korabeli gyakorlat szerint általában azonos, a papírstósz többnyire egy úgynevezett külzetlappal kezdődik, ami a tervezők nevét, a terv törzsszámát és az adott projekthez tartozó dokumentumokat összefogó tervszámot tartalmazza. Ezután jön a tartalomjegyzék és egy tervjegyzék, ami után pedig maguk a jegyzékben felsorolt dokumentumok. 

A takaros és precíznek látszó kezdet azonban gyakran kelt hiú ábrándokat. A mappa első összekötése és a tervezési folyamat vége között az építkezés, vagy egyéb tervdokumentációban szereplő műszaki tevékenység végére egy-egy mappát akár több százszor is kinyitottak, kivették, majd visszatették tartalmát, olykor hiányosan, olykor plusz információkkal, lapokkal és kézírásos cetlikkel gazdagítva, olykor pedig több példányban sokszorosítva helyezve vissza a dokumentumokat.  

Magdi a debreceni Biogál gyógyszergyár 1968-as műhelybővítésének mappáján mutatja meg, hogyan is fest egy ilyen dokumentumpakk, majd felviszi az adatokat a már említett integrált könyvtári rendszerbe, a Huntékába: mi az a munka, amit a dosszié dokumentál, mi a tervezett objektum neve, típusa, a település neve, pontos címe, tervezők neve, dátum, tervszám, törzsszám, kulcsszavak, minden olyan adat, amely a jövő kutatóinak megkönnyíti a keresést. A tervek feldolgozása azért is speciális, mert nincs szabvány a bibliográfiai leírásukra, az egyetemen nem oktatják, a kollégák itt tanulják meg a bibliográfiai tételkészítést erről a különleges dokumentációtípusról. Ha már fent van minden információ az adatbázisban, készülhet a címke, amelyet kinyomtatva az átnézett mappára ragasztanak, megkönnyítve ezzel a raktárban dolgozó kollégák dolgát.

– A címkén szerepel a felismerést könnyítő, alapadatokból összeállított elnevezésen kívül a raktári jelzet is, ami alapján a raktárosok odafönn megkeresik a dokumentumot. Az így feldogozott adatok máris egy nyilvánosan elérhető katalógusba kerülnek, rögtön kereshető formában, nem kell megvárni az egész Keletterv-állomány feldolgozását – mondja Csilla. 

A guruló polcról könyvtárszag, por és papír, régi idők illata száll. Könnyen lehet, hogy a vizsgálat tárgyát képező dokumentumok a Lechnerbe kerülés előtt évtizedeket töltöttek pincében, padláson és valószínűleg nem sok kéz illette őket, mióta bekerültek raktározási helyükre. 

– Ezt is szoktuk figyelni – mutatja Magdi egy dosszié szélét, az összeszorított papírok alkotta gerincet. Ha van köztük penészes, akkor el kell különíteni és a restaurátoroknak megmutatni. Ha szakadt, rongálódott, szintén. Időnként nehéz eldönteni, hogy valami csak koszos vagy penészes is, de jobb, ha szakember foglalkozik vele, mert a terveknek és nekünk is jobb, ha megszabadulunk a penésztől. A restaurátor kollégák mindig mondják, hogy a penész terjed, ezért mielőtt hozzáfogunk egy polcrakományhoz, előtte átnézzük. Osztályvezetőnk, Hámory Zsófia, időről időre elküldi a feldolgozandó anyagot fertőtlenítésre. 

A szorgalmas és aprólékos munkarészek mellett izgalmak is adódnak, például, ha személyes bejegyzéseket, jegyzéken kívüli feljegyzéseket találnak a terv szélén, vagy egy darab papíron, kézzel írva. 

– Néha találunk érdekes üzeneteket: Marci, légy szíves, hozzál egy pohár vizet, vagy hogy „XY 1987-ben elvitt egy dokumentumot”, ami aztán nem is került többé vissza a dossziéba. Vagy előfordul, hogy nyomozni kell, mert valami csak részben olvasható, vagy a negyven évvel ezelőtti cím már nem létezik, mert megváltoztak az utcanevek. Ha a tervlapon vagy a mappán még Lenin utca szerepel, annak mai megfelelőjét is célszerű megadni a rendszerben, mert biztos, hogy az esetleges kutatók fele a régi, fele pedig az új cím alapján próbál majd rátalálni az adott tervre. Sok szemét is van, felesleges ismétlődések, eleje és vége nélküli számítások, néhány, kontextus nélkül érthetetlen szó, üres papírok, a tervezési folyamat mindenféle hulladéka. Ezeket kiszedjük.

Az A4-esnél nagyobb méretű tervek tekercsekben, dudának becézett kartonhengerekben, nátronpapírból készült zsákokban, rossz esetben összegumizott nejlonokban vagy ritkábban és egyben legjobb esetben fektetve tárolt nagyméretű mappákban érkeznek. Az évek hosszú sora óta feltekert állapotban várakozó tekercsek nem szeretnének kisimulni, vizsgálatukhoz ezért mindenkinek saját lapítóeszközei vannak. Van, aki régi mérősúlyokat használ, más szappan méretű vasnehezékeket, egyesek pedig köveket. Ami a legfontosabb, csakis olyan eszközt, amely a terveket nem károsítja, nem hagy rajtuk nyomot. Aki a dosszié méretű anyagokkal foglalkozik, az szöveget mazsoláz, aki pausszal, az tervpecséteket., ezek tartalmazzák ugyanis az azonosításhoz és értelmezéshez szükséges adatokat, amelyeket azután a Huntékában rögzítenek. 

– A munkánk valóságos építészeti-műszaki kiképzés – fogalmazza meg Magdi – ahol az alapfogalmakon kívül olyan kifejezésekkel is megismerkedhetünk, mint a futómacskapálya, amiről már tudjuk, hogy egy vízszintes mozgású haladóművel ellátott emelőszerkezet. Néha vannak vicces ábrák is, például, mikor a tervrajz pálcikaemberekkel magyarázza el egy daru működését. A műszaki érzék, bár kezdetben talán csak parányi bennünk, a munkánkkal fejlődik, én például már egy szempillantás alatt megállapítom, hogy ami itt előttem van, az egy gépészeti terv. Munka közben akadnak szépségek is, a leglátványosabbak az építészeti homlokzati tervek, vagy kézzel rajzot látványtervek, fotók, ezeket szeretem alaposabban megnézni. Olyan jó, amikor egy zeneszerető kollégának megmutathatjuk egy lemezbolt terveit, vagy olyasmi jön szembe, amihez valami emlékünk fűződik, vagy olyan keresett anyag, amit már akkor kikérnek kutatásra, mikor az utolsó entert beütöttük a nyilvántartásba. Ilyen volt legutóbb a szegedi Domus áruház, amit felújítanak és már keresték is ezeket a terveket, be is digitalizáltuk őket. Mert az nagyon jó tud lenni, ha érzed, hogy hasznos vagy. És jó érzés tudni, hogy a Dokumentációs Központ munkája hasznos valakinek.

A tervtári és könyvtári állomány online katalógusban kereshető, kutatható, de a Dokumentációs Központ évek óra rendszeresen rendez tematikus kamarakiállítást is gyűjteményéből. 

Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont